A TAEKWONDO NEMZETKÖZI TÖRTÉNETE


 

1996. december 15-én a Koreai Köztársaság, a koreai kultúrát megjelenítő 12 nemzeti szimbólumot, nemzeti emblémát fogadott el. E 12 nemzeti szimbólum Koreát jeleníti meg, és a koreai kultúra világszerte történő bemutatásában, illetve megismertetésében játszik fontos szerepet.
Természetesen ahhoz, hogy a TKD bekerülhetett e 12 nemzeti szimbólum közé, hosszú utat kellett bejárnia. Szó szerint TKD-ról csupán az ötvenes évektől beszélhetünk, de ősei több mint 2000 éves múltra tekinthetnek vissza.
A TKD történetének alakulása elválaszthatatlanul kapcsolódik Korea történelmének alakulásához, azaz a TKD történeti áttekintése során bepillanthatunk Korea történelmébe is. Emellett ízelítőt kaphatunk a különböző korok vallási és filozófiai arculatáról.
Először a Három királyság korába, a Koguryo, a Silla és Beakje királyságok életébe pillantunk be, annál is inkább, hiszen az első szabad kezes küzdelemre utaló emlékek ebből az időből maradtak ránk. Ezután a Koryo, majd a Chosun dinasztia uralkodásának idejét tekintjük át. A harcművészetek Japán megszállás alatti helyzetét és végül a II. Világháborút követő időszak, a Taekwondo szempontjából, legfontosabb történéseit vesszük sorba.
 

A három királyság kora

 
Korea történelméről fennmaradt első dokumentumok szerint, a félszigeten élő nemzetiségi közösségek kis városállamokban tömörültek, melyek azután törzsi szövetségeket alkottak. A különböző törzsi szövetségek közül északon Koguryo volt az első, amelyik királysággá alakult.
Ezt követte dél-keleten Silla, majd dél-nyugaton a Beakje királyság megalakulása.
Koguryo (i.e. 37- 668)
A Koguryo dinasztia i.e. 37.-ben jött létre.Korabeli dokumentumok subak néven emlegetik a királyságban puszta kézzel folytatott küzdelmeket. Ebből a korszakból származnak azok a falfestmények, melyeket a dinasztia Muyong-Chong, Samshil-Chong és Kakcheo-Chong királyi sírkamráiban fedezetek fel. Az egyik falfestmény szubakküzdelmet ábrázol, egy másik, pedig két birkózó alakot örökít meg. Ezek, de más falfestmények, több helyen is, fegyver nélkül, kézzel és lábbal harcoló alakokat ábrázolnak.
A korabeli leletek elemzése során azonosított kéz-él és ököltartás, a hagyományos küzdő állások, a mai modern TKDnak is elemei.
Történészek szerint a Koguryo királyság korai időszakában már kialakult egy harci testület, mely a Choisonin névre hallgatott. A testületen belül a harcművészetek gyakorlása az alapkiképzés része volt.
Koguryoban, minden év márciusában és októberében nagyszabású rituális összejöveteleket tartottak. A részvevők íjászatban, kard-táncban, subakban és jeges vízi birkózásban mérték össze tudásukat. A versenyek győztesei elnyerték a nagy megtiszteltetésnek számító sonbae címet. A sonbaek egész életüket alárendelték a nemzet érdekeinek. Háborúban az ő feladatuk volt a királyság védelmezése. A legkiválóbbak master, azaz tanító titulust kaptak. A legmagasabb fokozatú master, a Du De Hjung volt. Háború esetén ő gyűjtötte össze a sonbaekat, készítette el a csata tervét, és ő gondoskodott a feladatok teljesítéséről.
A korszakról fennmaradt dokumentumok egyértelműen bizonyítják a harcművészetek jelentőségét és elismertségét.
Az i.e. 18 -ban alakult Beakje királyság életében a harcművészetek nem játszottak olyan jelentős szerepet, mint a másik kettő esetében. Sajnos erről a királyságról alig maradt fent dokumentumok, így természetesen a harcművészettel foglakozó anyag is nagyon hiányos. Mégis, e dokumentumok utalnak rá, hogy a Baekje királyok, támogatták a harcművészeteket, és megemlítik, hogy az átlag emberek a lovaglás és íjászat mellett harcművészeteket is gyakoroltak, és a hadseregben is folyt ilyen jellegű tevékenység. Egy ősi ének szövegében (Okkolo, Jeolla-bookdo) említés történik egy kézzel-lábbal történő küzdelemről, a Subyokta-ról. Baekje 660-ban,Uija király uralkodása alatt vesztette el függetlenségét. Ekkor Sillai és Tang (kinai) csapatok elfoglalták és bekebelezték a királyságot.
 

Silla ( i.e. 57 - 668)

 
Kezdetben a legkisebb és a legfejletlenebb volt a három királyság közül. Legutolsóként fogadta el a külföldi hitvallásokat és eszméket, társadalma kifejezetten osztályorientált volt.
Koguryoban a Buddhistavallásnak már évszázados hagyománya volt, amikor két szerzetes révén eljutott Sillába. Itt újabb közel száz év kellett, hogy gyökeret verjen, és az országban elterjedjen.
A dinasztia 23. uralkodója Bub Hung (Cheung) király kiverte a japánokat az ország déli partjairól és elfoglalta aKaya szövetség területét, mely addig a japán Yamato klán megszállása alatt volt. Uralkodása alatt kiválasztotta a kivételes harci képességű ifjakat, és belőlük megalkotta a Hwarang elődjét, a Ba Dal Nimet.
Uralkodása alatt lett a Buddhizmus Silla törvényes vallása. Az állam hathatósan segítette a szerzetesrend kialakulását, a kolostorok rendszerének létrejöttét, a buddhizmus elterjesztését. Ebből a megfontolásból számos koreai szerzetes utazott el Kínába, tanulmányozni a buddhista rendeket és Boddhidharma Kshatrya-buddhizmusát. A buddhizmus beköszöntével kezdődött meg a sillai kultúra és művészetek felvirágzása.
Jin Cheung (Chinchung), a dinasztia 24. királya országa védelmére a Sillai nemes ifjakból létrehozott egy elit harci testületet, melyet először Pungryudo neveztek. Később, ez a katonai, oktatási és társadalmi szervezet aHwarangdo (a virágzó férfiasság útja) elnevezést kapta.
A Hwarangdoba csak a kiváltságos nemesi családok ifjú sarjai, a királyi család 16-20 év közötti fiai, valamint a legkiválóbb katonák kerülhettek be. Ők rendkívül sokrétű képzésben részesültek: tanultak történelmet, filozófiát, etikát, buddhistavallást, konfuciánus erkölcstant, íjászatot, lovaglást, harci taktikát és természetesen subakot. A hegyekben, folyóknál és más természeti környezetben tanulták és gyakorolták a fizikai, a szellemi és érzelmi kontrollt, a türelmet és az ezek eléréséhez vezető utat, a meditációt.
Sillában kifejlődött egy sajátos harcművészet, a taekkyonsul, de ezt a történelmi emlékek többnyire subak, subjok vagy takkyon néven említették. Korabeli dokumentumokban található egy fejezet a taekkyonsulról, mely megemlíti, hogy a sillai szokások között volt egy játék, a bigaksul (repülő láb művészet). Ebben a játékban, két versenyző küzdött egymással, és megpróbálta "lerúgni" az ellenfelet. Három szint volt, a kezdők, az ellenfél lábát rúgták, a haladók képesek voltak a partner testét, vállát megrúgni, illetve voltak olyan rendkívül jól képzett harcosok, akik meg tudták rúgni az ellenfél fején lévő fejdíszt, amit bigaksul-nak hívtak.
A Hwarangdo kialakulásának fontos momentuma Won Gwang Bobsa (Weon Kwang) buddhista szerzetes-tanító megjelenése, aki a hatodik században Bodhidharmától tanult filozófiát és harci technikát Kínában. Bodhidharmatanításainak és a koreai nemzeti harcművészetek sajátosságainak ötvözésével Won Gwang Bobsa kialakított egy olyan harcművészeti rendszert, mely harmonikus egységben volt a természet törvényeivel.
A Hwarang Do oktatási rendszere az ő híres öt etikai tanítására (Sesok Ogye) épült:
Légy hű királyodhoz, hazádhoz.
Tiszteld szüleidet.
Légy igaz barát.
Sose hátrálj meg a harcban.
Sose ölj ok nélkül.
A tanításokat kiegészítette a kilenc erény (Gyo Hoon): alázat, igazságosság, udvariasság, bölcsesség, jóság, erényesség, hűség, bátorság és felelősség.
A Hwarangdo nemzeti hagyományokra és a hitre épülő szellemiségének nemcsak az volt az eredménye, hogySilla képes volt magát megvédeni, hanem az ebből fakadó történelmi lehetőség is, hogy Korea történetében először, egyesíteni tudta a három királyságot. Ennek az egyesítésnek kiemelkedő személyiségei Kim Yoo-Shin és Kim Chun Chu tábornokok voltak, akik mindketten a Hwarangdo testülethez tartoztak.
 

Egyesült Silla királyság (668-935)

 

Több mint két és fél évszázadon keresztül Silla a béke és felvirágzás korát élte. A belső konfliktusok és a külső támadások veszélyeitől megszabaduló királyság rendkívül dinamikus fejlődött. Virágzottak a művészetek, az oktatás, a vallás, a kereskedelem, és természetesen a harcművészetek is.

A Hwarangdo szerepe változatlanul meghatározó volt az ország életére. A testület tagjait ösztönözték, hogy a félszigeten utazgatva ismerjék meg az országot és az embereket. Ezek az utazó harcosok terjesztették el a subakot Korea szerte. A subak sport- és rekreációs tevékenységgé, a fizikai képességek fejlesztésének és megőrzésének lényeges eszközévé vált. Nemzeti fesztiválokon, mint a Palkwanhoe és a Hankawi ugyancsak fontos szerepet kaptak a subak rendezvények. Erről tanúskodik a koreai történelem legrégibb írott dokumentuma a Samguk Yusa.
A buddhista vallás és a hwarangok szoros kapcsolatára utal az a tény is, hogy több jeles buddhista szerzetes, mintWonhyo és Uisang is, korábban hwarang harcos volt.
Az egyesült Silla királyság a nyolcadik század közepén érte el virágkorának csúcsát, majd hanyatlásnak indult.
 

Koryo dinasztia uralkodása (935-1392)

 
935-ben a Koryo dinasztia vette át az ország irányítását és uralma egészen 1392-ig tartott. Az egyesült Sillaszámos területen mutatott utat az őt felváltó Koryo dinasztiának, és többek között ennek eredményeképpen, a subakgyakorlása a koreai katonai képzésben továbbra is meghatározó szerepet játszott. Voltak ugyan időszakok, amikor a harcművészetek háttérbe szorultak. A dinasztiai 11. királya Moonjong és leszármazottai, egészen a dinasztia 16. királyának a hatalomra kerüléséig, nem szívelték sem a katonákat, sem a katonai képzést.
Történelmi források szerint a dinasztia16. királya Uijong (1147 - 1170) uralkodása idején a harcművészetek népszerűsége fokozatosan növekedett. A kor híres harcművésze Yi Ui Min mestere volt a subaknak, ezért elismeréseként a király Taejong-gá, hadvezérré nevezte őt ki.
A subak szerepét bizonyítják azok az emlékek is, mely szerint a Chung Hye király, (1339-1344) miután egy katonai ünnepségen megtekintett egy bemutatót, kiválasztotta a legképzettebb instruktorokat, és ő maga is elkezdte gyakorolni a subakot.
A katonaságnál, a fegyveres képzés mellett a subak kötelező, kiegészítő kiképzési forma volt. Ezért nem meglepő, hogy a hangsúly a gyors és halálos támadások kifejlesztése irányába tolódott.
A Koryo dinasztia uralkodása alatt számos évente ismétlődő fesztivált rendeztek. A Hold naptár alapján kijelölt események közül a május 5-én rendezett Dano fesztivál volt az, amelyen a fizikai képességek megmérettetése volt a középpontban (subak, birkózás, lándzsavívás, lovaspóló, stb.).
A Koryo dinasztia uralkodásának késői időszakában, illetve a Chosun (Yi) dinasztia uralkodásának első éveiben, asubak különböző irányzatokra tagolódott, és bár elterjedt az egész országban, a túlzott tagolódásnak eredményeként hosszú ideig tartó tündöklés után egyszer csak lassú hanyatlásnak indult. Technikai repertoárjából csupán befejezetlen részlet-maradványok maradtak fenn az utókor számára.
Történelmi források utalnak arra, hogy a XII. században a Koryo dinasztia uralkodásának közepe táján jelent meg és vált népszerűvé egy lágy harcművészeti ágazat a yusul, melyet a kínai shobuo (subak) harcművészetből származtattak.
 

A Chosun (Yi) dinasztia 1392-1910-ig volt hatalmon.

 
Uralkodásuk túlnyomó részében a hangsúly a szellemi élet, a művészetek irányába tolódott. A dinasztia alapító királya Taejo, a hagyományos Buddhistavallás helyett bevezette, és államvallássá tette a konfucionizmust. A harcművészet, a sport, a fizikai képességek fejlesztése háttérbe szorult. Ekkor Koreában a harcművészeteket kizárólag harci testületekben gyakorolhatták.
Ugyanakkor a Chosun dinasztia uralkodása idején került forgalomba az első írott szöveg, melyben a harcművészetekről említést tesznek. A feljegyzés címe Man Mul Bo. Kutatók vizsgálataik során találtak egy rövid bekezdést taek kyon címszó alatt. Minden bizonnyal ez az első alkalom, hogy a harcművészet neve a Hangul, azaz az 1446-ban Sejong király tudósai által megalkotott koreai fonetika szerint jelent meg. Korábban többnyire aharcművészetek kínai elnevezését használták.
Korea Tartományainak Földrajzi és Kultúrtörténeti Írásai szerint minden esztendőben a holdnaptár szerinti július 15-én tartották a Pek Jung Nal fesztivált. A programban, többek között szubak versenyek szerepeltek. Más emlékiratokban utalás történik a susul, más néven bigaksool nevű - a Silla-korszakban már említett - harcművészet technikáira, állásaira és különböző susul játékokra. Ugyanezekben a feljegyzésekben utalások vannak egy másik,subyokta elnevezésű harcművészetre is. A leírás szerint: "két férfi ül a földön egymással szemben. A küzdelem, ütésekre és csapásokra korlátozódik. Az ütéseket és csapásokat a szerint pontozzák, hogy hova és milyen időzítéssel történnek." Ezek és más történeti dokumentumok több különböző nevű harcművészetről is említést tesznek, mint Kwonbaek, Byon és Tagyok.
A Chosun dinasztia uralkodásának idejéből fennmaradt feljegyzésekben, az idő múlásával, egyre gyakoribb utalás történik a taek kyon-ra.
1790-ben Chongju király felkérte Lee Deok Mu tábornokot hogy állítson össze egy olyan könyvet, melyben, valamennyi Koreában ismert harcművészeti ág szerepel. Így készült el az egyik legrégibb, illusztrációkkal is színesített harcászati-harcművészeti szakkönyv, a "Muyedobo-tongji". Ennek 4. fejezete teljes egészében a pusztakezes küzdelemmel (subak, taek kyon) foglakozik. 38 olyan technika szöveges és rajzokkal illusztrált leírása található itt, melyek emlékeztetnek a mai TKD alapgyakorlatokra. E könyv megjelenése révén a harcművészetek országszerte egyre népszerűbbé váltak a polgári lakósság körében is, és nagymértékben hozzájárult fennmaradásukhoz.
 
 

A TKD legújabb kori története

 
A Chosun dinasztia a 1910-ig volt hatalmon, ekkor Japán bekebelezte Koreát.
A megszállás éveiben a japánok minden, a nemzeti öntudatot erősítő hagyomány ápolását, beleértve az anyanyelvet, a koreai írást, vallást, népviseletet, játékokat és különösen a harcművészetek gyakorlását, szigorúan tiltották. A harcművészetek, hála néhány híres mesternek, földalatti mozgalom formájában maradtak fenn, és az ellenállás fő forrásává váltak.
E híres mesterek közül is a legismertebb Yim Ho volt, aki a Chosun dinasztia uralkodásának késői szakaszában tanulta, majd később tanította a taek kyondot, és akinek tanítványa Song Duk Ki meghatározó szerepet játszott Korea felszabadulását követően a harcművészeti élet újraindításában.
1945. augusztus 15-én, Korea felszabadult a japán megszállás alól. Ettől a pillanattól kezdve indult meg az a nemzeti mozgalom, mely célja a koreai emberek öntudatra ébresztése, a koreai hagyományok és kultúra újra élesztése volt.
Újból felbukkantak a hagyományos népi játékok, és előkerültek azok, akik életben tartották a a taek kyont. Legaktívabb az a csapat volt, akiket a legendás Song Duk Ki (1893-1987) vezetett. Erőfeszítéseik, hitük, lelkesedésük eredményeképpen, futótűzként terjedtek el az edzőtermek (dojangok) Korea szerte, melynek hírére ezrével tértek haza a Japánban, vagy Kínában tanuló koreai diákok.
Az első hagyományos koreai harcművészetet oktató iskola 1945-ben, Szöulban nyitotta meg kapuit, a neveChungdo-kwan. Nem sokkal később újabb két iskola alakult a fővárosban, Mudeok-kwan (Hwang Ki) és ChosunYonmu-kwan, majd a 60-as évek elejéig további hét iskolában indult be harcművészeti oktatás.
A polgári élettel párhuzamosan, a harcművészetek, az újjászerveződő koreai hadseregben (1945) is erőteljesen megvetették a lábukat.
Különösen jelentős esemény történt 1952-ben. Korea akkori elnöke Syngman Rhee megtekintett egy Song Duk Kinagymester által vezetett taekkyondo bemutatót. Azelnökre a látvány olyan mély benyomást tett, hogy azonnal bevétette a harcművészeti képzést a hadsereg általános kiképzési programjába.
Az 1950-1953-ig tartó koreai háború alatt, a legerősebb iskolák, dacolva a háborús körülményekkel, változatlanul folytatták a harcművészetek gyakorlást.
A háború során harcművészetekben rendkívül felkészült kommandókat is bevetettek. Ezek leghíresebbike, a Fekete-tigrisek nevű csoport volt. Sajnos, a háborúban sok kiváló harcművész esett el, köztük több irányzat vezető mesterei is.
1953-ban, a háború végét követő esztendőben, a Che Ju szigeten létrehozták a koreai hadsereg 29. gyalogsági egységét, mely a későbbiekben, a hadseregben folyó taekkyon oktatása felelőse lett.
 

Az egységesedés kezdete

 
Az ötvenes évek elejétől kezdve számos kezdeményezés történt az iskolák összefogására.
 
1952-ben Pusanban, az ideiglenes fővárosban számos Kwan vezetőjének részvételével megalapították a Korea Gongsudo Szövetséget.
Egy hónappal később, amikor ismét Szöul lett a főváros, Hwang Ki a Mudeok-kwan vezetője kilépett a szervezetből és létrehozta a független Dangsudo szövetséget.
 
1955. április 11-én több iskola vezetője megegyezett, hogy a Choi Hong Hi tábornok által javasolt Taekwondonéven fogják össze a koreai tradicionális harcművészeteket, mely nevében is jól ötvözi, és egyben őrzi a két ősi irányzatot: taek kyont és szubakot.
 
1959. szeptember 3-án a Chungdo-kwan köré szervezve megalapították a Korea TKD Szövetséget, mely célja a különböző TKD iskolák egyesítése volt. Sajnálatos módon, politikai okok, ez a szervezet nem sokkal később felbomlott, és a remélt egység még sokáig nem jött létre.
 
1961. május 16-án történt katonai puccs nyomán, a katonai kormány által felügyelt oktatási tárca elfogadott egy, az iskolák Taesudo név alatti egyesítését kimondó határozatot és megalapították a Korea Taesudo Szövetséget.
 
1962. február 23-án a Korea Taesudo Szövetség tagja lett a Koreai Amatőr Sportszövetségnek.
A taesudo 1962. október 4-én, mint bemutató sportág jelent meg Daeguban a 43. Nemzeti Játékok programjában.
 
Az 1963. október 9-én megrendezésre kerülő 44. Nemzeti Játékok programjában először szerepelt hivatalos versenyszámként a taesudo. Ekkor 7 súlycsoportban és két kategóriában, középhaladó (1.és 2. Dan) és haladó (3. Dan és magasabb fokozat) folytak a küzdelmek.
 
Az első Kezdő Versenyzők Bajnokságára 1965. április 18.-án került sor, melyet számos esemény követett: 1966. október 28-án Az Elnök Kupája TKD Csapatverseny, 1968 június 16-án az 1. Nemzeti Iskolai Bajnokság, valamint 1970. október 24-én az 1. Női TKD Bajnokság.
 
1966-ban Szöulban megalakult a Nemzetközi TKD szövetség (ITF - International TKD Federation).
 
1971. január 17-én dr. Kim Un Yong-ot választották a Korea TKD Szövetség elnökévé.
 
1971. március 20-án Park Chong Hee a Koreai Köztársaság elnöke, a Taekwkondot Korea hivatalos nemzeti harcművészetének (sportjának) nyilvánította. Erről saját kézzel írt táblát adott át a KTA vezetőinek, melyen ez állt: „Nemzeti harcművészet – TKD”.
 
1972-ben, állami támogatással felépül a Kukkiwon, a TKD központi létesítménye.
 
1973. május 25-én Szöulban, a Kukkiwonban megrendezték az első világbajnokságot.

1973. május 28-án a vb-t követően megalapították a WTF (World TKD Federation) világszövetséget,elnökévé dr. Kim Un Yongot választották.

Ettől az eseménytől számítjuk a Teakwondo világméretű elterjedését.

1975. október 8-án a WTF-et felvették az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete) tagjai sorába.

1976. május 21. Barcelonában megalakult az Európai TKD Szövetség (ETU).

1976. októberében Melbourneben megalakult az Ázsia TKD Szövetség (ATU).

1978. szeptemberében megalakult a Pán-Amerikai TKD Szövetség (PATU).

1979. április 10-12.Elefántcsont-parton, Abidjanban megalakult az Afrikai TKD Szövetség.

1980. július 7-én moszkvai ülésén a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) hivatalosan elismerte a WTF-et.

1981. július 29-31. A Világjátékok programjában először szerepelt a TKD (Egyesült Államok, Santa Clara University, California).

1983. augusztus 12-13. A Pán-Amerikai Sportszövetségek közgyűlése a TKD-t hivatalosan felvette a Pán-Amerikai Játékok programjába.

1983. november 28. -december 1. Az Afrikai Legfelső Sporttanács 10. közgyűlése hivatalos tagként adaptálta a TKDt az Afrika Játékok programjába.

1984. szeptember 28. Az Ázsiai Olimpiai Tanács 3. közgyűlése felvette a TKDt az Ázsia Játékok programjába.

1985. június 2-6. A NOB VB 90. ülésén a WTF bekerült a szöuli olimpia programjába, bemutató versenyszámként.

1986 májusában a FISU végrehajtó bizottsága Zágrábban tartott ülésén, felvette a TKDt a hivatalos események sorába.

1988. szeptember 17.-20. a Szöuli olimpiai játékokon, a Chamshil sportcsarnokban, 34 ország versenyzőivel, a WTF bemutató versenyt tartott. 32 - 32 férfi és női versenyző részvételével folytak a küzdelmek. Férfiaknál 7 koreai és 1 amerikai aranyéremnek, a nőknél 3 amerikai, 2-2 koreai és tajvani, valamint 1 dán aranyéremnek tapsolhatott a közönség.

1992. augusztus 3-5. a Barcelonai olimpiai programban a WTF ismét bemutató versenyszámként szerepelt. A háromnapos eseményen 128 versenyző küzdött az érmekért (27 ország 64 férfi - és 25 ország 64 női versenyzője). Az akkor még dán színekben versenyző Salim Gergely 54-kg-ban aranyérmet szerzett.

1994. szeptember 4-én a NOB programbizottsága hivatalos versenyszámként felvette a WTF TKDt a Sydney Olimpiai Játékok programjába.

2000-ben Sydneyben óriási közönségsikert aratott a TKD. 54országból 103 versenyző küzdött az érmekért, köztük Salim József, aki 5. helyezést ért el az 58 kg-os súlycsoportban.

2004 januárjában Dr. Kim Un Yong, a WTF alapító elnöke lemondott tisztségéről.

2004-ben az Athéni Olimpiai Játékokon ismét versenyszám a TKD, immár 124 versenyzővel.

2004. június 11-én a WTF Rendkívüli Közgyűlése, Incheonban (Korea) Dr. Choue Chungwont választotta a világszövetség új elnökévé.

2008-as Pekingi Olimpiai Játékok programjában, a NOB 2003-ban hozott döntése értelmében, a TKD változatlanul szerepel.

 

Forrás: A Magyar WTF Taekwondo Szövetség hivatalos honlapja https://wtftaekwondo.hu/

A rendszer eredetei egészen időszámításunk kezdetére vezetnek vissza, s a Keupso Chirigi-ből, a Yusul-ból, a Bi Kak Sool-ból, a Subak-ból (Soo Bak Gi) és a Kwon-bop-ból gyökereznek. A fegyvertelen harc első formáit koreában – Soo Bak Gi-nek és Kwon-bop-nak hívták. Ezeket követte később a Hwarang-do és a Taek-kyon. 

 

A taekwondo kialakulására hatást gyakoroltak mind a japán, mind a kínaiharcművészetek. A Kína, Korea és Japán közötti kapcsolatot a földrajz, a kultúra és atörténelem 5000 éve fűzi össze. Japán a Meidzsi-restauráció idején a három ország közül elsőként fogadta be a nyugati tudományt és kultúrát. Ennek eredményeképpenJapán – a nyugati haditechnikát használva – 1894-ben le tudta győzni Kínát, 1910-ben pedig elfoglalta és annektálta Koreát. A koreaiak harmincöt éven át keserű harcot folytattak a függetlenségért, amit azonban egészen a második világháború végéig nem sikerült elnyerniük.

A „military karate” kialakulása

 

A japán megszállás alatt (1909-1945) a koreai harcművészeteket a japánok jelenléte erősen befolyásolta. Így a Taek-kyon több irányzata is kialakult, mígnem a háború végére már egy sor jellegzetes iskola (-Kwan) létezett. A stílusok összehangolására azonban nem nyílott lehetőség, mivel Korea megosztott volt. A koreai háborúban (1950-1953) a különféle harcművészeti rendszerek technikáit mind a déli, mind az északi hadsereg bevetette és alkalmazta is a közelharc során. Choi Hong Hi tábornok a működő dél-koreai Kwan-okból már az 50-es évek elején létrehozott egy új, általa taekwondonak elnevezett harcművészetet, mely a következő iskolákat foglalta magában: Chang Hon Yu, Chang Moo Kwan, Chi Do Kwan, Chung Do Kwan, Kang Duk Kwan, Oh Do Kwan, Yul Kwan Sool, Yun Moo Kwan.

Choi Hong Hi a koreai hadsereg tábornokaként először a karate, koreai nevén „tang soo”, gyakorlását vette fel a katonai kiképzésbe, ugyanakkor viszont ellentmondást látott abban, hogy a Koreát sokáig elnyomó japánok tradicionális technikáit tanítja katonáinak. Elkezdte tehát kialakítani és csiszolni saját stílusát, melyet a karate helyett vezetett be a seregben is. Így lett a taekwondo Dél-Koreában a hadsereg és a rendőrség különleges alakulatain belül, egyfajta kemény kiképzési közelharc rendszer („military karate”). Idővel ebből fejlődött tovább a nagyközönség által ma ismert teljes értékű harcművészetté.

A „taekwondo” elnevezés kialakulása

 

1953-ban a koreai hadsereg vezérkari főnöke felkérte Choi Hong Hit, hogy hozza létre a 29. gyalogsági hadosztályt. Az egyik első teendője az volt, hogy egy különleges hadosztály-zászlót alkosson: a 29-es számból a kettes a megosztott Koreai-félszigetetszimbolizálta, a kilences számban pedig a saját öklét látta. A hadosztály zászlajára tehát a Koreai-félsziget került, fölé pedig egy ököl. Egyértelmű volt, hogy a katonák kiképzésében szerepelt az addigra már továbbgondolt tang soo oktatása is. A különlegesen kiképzett hadosztály 1954-ben bemutatót tartott Li Szin Man (úgy is mint: Syngman-Rhee, vagy 이승만) dél-koreai elnöknek, aki megjegyezte, hogy minden katonának gyakorolnia kellene ezt a harcművészetet. Így be is vezették a hadseregben a stílust, melyet Li Sin Man Taek-kyonnak nevezett a hagyományos koreai harcmodorhoz való hasonlósága miatt. Mivel a Choi Hong Hi tábornok által tanított technikák már nem tartoztak sem a tang soo-hoz, sem a Taek-kyonhoz, ezért új nevet kellett találni.

1955-ben, egy ebből a célból létrehozott tanácsadó bizottság – melynek prominens személyiségek, többek között a nemzetgyűlés házelnök-helyettese, a hadsereg fő-parancsnoka és újságkiadók elnökei voltak tagjai – előtt jelentette be Choi Hong Hi a taekwondo nevet. A névhasználatra engedélyt kértek Li Sin Man elnöktől is, aki szintén elfogadta a taekwondót a Taek-kyonnal szemben. A saját koreai identitású filozófiának és technikának, azaz harcművészetnek így már neve is volt. A szimbólumokat és az elnevezéseket is egyedivé, egységessé kellett tenni, ezért 1959-ben Choi tábornok egyesítette a különböző taekwondo csoportokat a Koreai taekwondo Szövetségben (Korea taekwondo Association, KTA).