Magyarország

Harmat László nagymester a magyar ITF taekwondo megalapítója és elnöke rangidősnek számít az európai taekwondo hierarchiában. Ő egyike a legelső nem koreai Taekwon-dósoknak Európában. Már az 1960-as évek közepétől aktívan edzett, majd Svédországbaköltözött, ahol versenyzőként tagja lett a svéd taekwondo válogatottnak. 1973-ban vizsgázott I. Dan-ra, később edzett az USA-ban,Észak-Koreában, majd Kanadában is, ahol az alapító Choi Hong Hi személyes tanítványa lehetett. Harmat László 1977-ben települt haza Magyarországra. Megalapította a Magyar ITF taekwondót és még ugyanebben az évben szeptember 7-én 70 tanítvánnyal megtartotta az első hivatalos taekwondo edzést Budapesten. 1977 novemberében ide iratkozott be kezdő tanítványként Patakfalvy Miklós, a hazai WTF későbbi vezetője is. 1979-ben az egyik legtehetségesebb tanítvány, dr. Somlai János (ma rangidős elnökhelyettes a Magyar ITF-ben) elindította a veszprémi taekwondót és ezzel kezdetét vette az ITF taekwondo országos méretű terjedése.

A taekwondo Magyarországon először szakágként, később szakbizottságként működött a Karate Szövetségen belül, majd 1989-től jött létre az önálló Magyar ITF taekwondo Szövetség. Harmat László 1984-ben ITF Európa-bajnokságot, majd 1988-ban nagy sikerű ITF világbajnokságot rendezett az egykori Budapest Sportcsarnokban. A magyar ITF versenyzők az elmúlt három évtized során sikert sikerre halmoztak a nemzetközi tornákon: számos világ- és Európa-bajnok, valamint éremhelyezett, rangos nemzetközi kupa versenyek győztesei öregbítik a magyar ITF dicsőségét. 1994-ben Harmat Lászlót egyhangúlag a Magyar ITF Szövetség örökös elnökévé választották, majd 2000-ben az alapító Choi Hong Hitől megkapta a VII. Dan mesteri fokozatot. 2009 új eredményt hozott, immár a Nemzetközi taekwondo Szövetségtől (mely az alapító nagymester örökségét viszi tovább) kapta meg Harmat László a VIII. Dan fokozatot.

A reális képhez viszont az is hozzátartozik, hogy az ITF taekwondo, az alapító nagymester-Choi Hong Hi- halála (2002. június 15.) után több részre szakadt. A nemzetközi viszonyoknak megfelelően Magyarországon is több ITF taekwondo szervezet létezik jelenleg. 2007. szeptember 7-én alakult Szegeden, az alapító nagymester fia -Choi Jung Hwa - által vezetett szervezet hazai bázisa. A Chang Ung vezette (észak-koreai) szövetséghez pedig a Gödöllőn és Jászberényben működő klubok csatlakoztak.

1989-ben Harmat László élvonalbeli tanítványainak egyike, az akkor III. Danos Patakfalvy Miklós hátat fordítva mesterének és az addig gyakorolt stílusnak, kivált az ITF-ből és megalapította Magyarországon a WTF irányzatot. A WTF olimpiai bekerülésével – a hatályos magyar sporttörvényeknek megfelelően – a magyar WTF államilag támogatott hivatalos Szakszövetségként működik. A hazai WTF elnökévé – az időközben VI. Dan WTF övfokozatra előlépett – Patakfalvy Miklóst választották, akit a 80-as években tehetséges versenyzőként és sikeres edzőként is jegyeztek a magyar ITF-ben.

2000. évi nyári olimpiai játékokonSydney-ben Salim József a magyar küldöttség tagjaként ötödik helyezést ért el.